Egy lépéssel közelebb [antikvár]

PROLOGUS Hat hónappal korábban - Nem bánok semmit! - Mit mondtál, édes? Lassan levettem a tekintetemet arról a gyepdarabról, amit jó öt perce bámultam, és a díszkivilágítás erős fényében megpillantottam egy felém közeledő, magas férfi körvonalát. Pislogtam párat és visszanéztem a föld felé. Bár a férfi arcát árnyék takarta, jól tudtam, ki ő. Skót akcentusa mindent elárult nekem, amit csak tudnom kellett. Megköszörültem a torkom, és a kezemben szorongatott pohárból kiittam a maradék bort. Az esküvő harsány hangjai kezdtek elhalkulni, és engem meglepett, hogy Bram McGregor még mindig itt van. Ő volt a vőlegény tanúja, én pedig koszorúslány, és nem gondoltam volna a fickóról, hogy túl sokáig ellóg bárhol is, még a tulajdon öccse esküvőjén sem. Bram a szemével majd felfalta az ötméte-res körzetben elhaladó összes nőt, engem is beleértve, és a szertartás során egyfolytában az unalom ellen küzdött, olyan képet vágva, mint aki a folyamatos ásítás ellen küzd. - Bocsánat - mondtam, és újra krákogtam. - Magamban beszéltem. - Azt látom - felelte, és amikor leült mellém a kőpadra, az orromat megcsapta a szivar és a szantálfa illata.