Éjszaka a tengeren [antikvár]

Ezerkilencszázkettő, december huszonhárom. Délután három óta ötvenöt. Itt irok a tiszti kabinomban. A tenger olyan csendes, hogy ha a propeller nem remegne, azt hihetném, hogy a szebasztopoli kikötőben horgonyzunk még, ahonnan tegnap este indultunk el, vagy hogy már kikötöttünk a szalibazári zsilipszekrényben, ahová holnap reggel fogunk beftni. Irok. Egy sorozat kilencedik novelláját irom, amelynek Ópiumfüst lesz a cime, ha ugyan megjelenik valaha. Három koppanás az ajtómon. - Hadnagy ur, öt perc mulva négy óra. - Helyes. Megyek. Át kell vennem az őrséget. Levélnyomót teszek szétszórt papirjaimra, magamra kapom a kabátomat és már kint is vagyok. Kis hajó a Kánya, alig ezerkétszáz tonnás. Az ember egy-kettőre végigér a hidon, a kabintól a feljáróig. Ott fel kell menni tizenkét lépcsőfokon, már megérkeztem az őrlócához. Ott vár rám barátom és bajtársam, Fernand de Valcourt, üldögélve a kormányfélen.