Éjszakai vonat Berlinbe [antikvár]

Prológ US Alex 1944. karácsony első napja Ez már a második emlékezetes vonatútja volt Alexnek az elmúlt egy évben. Mindkét útra éjszaka került sor, viszont az elsőt belengte egyfajta kényelem és régimódi báj, míg a második - a Sonderzüg — nem tartogatott számára semmit. Hacsak nem azt a több mint százötven utastársat, akivel összezsúfolták egy vagonba élelem, víz, illemhely, fény és — egyre inkább úgy tűnt — remény nélkül. Alexnek halvány sejtelme sem volt róla, mennyi lehet az idő. A karórája elromlott, és persze a kabátzsebében tartott másik óra is réges-rég megállt. Legyen, mondjuk, negyed négy, teljesen mindegy. Úgy vélte, félreálltak egy mellékvágányra. Több vonat is elrobogott mellettük az elmúlt órákban, bár ezek más vonatok voltak, másmilyen embereket szállítottak. Azokon a vonatokon dzsentrifikált utasok élvezhették a kényelmet és meleget -olyanok, akik úgy néztek ki, úgy beszéltek és úgy viselkedtek, ahogy kell. Talán észre sem vették a mellékvágányon veszteglő marhavagonokat, amelyeket azért állítottak félre, hogy ők tovaroboghassanak, mint ahogy vélhetően nem vették észre azt a több ezer férfit, nőt és gyereket sem, akiket ezekbe a marhavagonokba kényszerítettek - némelyik alig élt már, páran meghaltak, a többi pedig zavart volt, éhes, és félt. A tőle balra lévő öregember órák óta nem mozdult, de az arcát Alex tarkójába fúrta, a karját pedig furán, fájdalmasan Alex