Elbeszélések [antikvár]

Részlet a könyvből: Az erkély alatt, ahol ezeket a sorokat írom, hosszan elnyúló hullámok szaladnak a partnak. a tenger énekel és ez jó kísérő zene, mikor az ember egy ifjan elhalt barátjára gondol. Farkas Pált én egyetemi hallgató korában láttam először. Az egész ember akkor csupa kíváncsiság volt; izgatott, támadó, olthatatlan kíváncsiság, amely a maga diákos mohóságával komikusan hatott, de imponált is, mert a vérbeli író igazolványa volt. Ez a kíváncsiság nem az élet élvezeteinek, hanem - ha szabad így mondanom - absztrakt értékeinek szólt. Már akkor két feltűnő tulajdonságot találtunk benne: egyik az óriás, szinte már abnormis emlékezőtehetsége, amely elraktározott mindent, amit betűéhségében összeolvasott, és egyebek közt arra is képesítette, hogy fejében tartsa Jókai Mór minden elbeszélésének címét, meséjét és hőseinek nevét, - a másik az ő hihetetlenül aktív és kimeríthetetlen munkakedve, amelyről nekünk, tépelődve dolgozóknak, sejtelmünk nem volt.