Életbölcseség II. [antikvár]

Részlet: Nem mondhatnám, hogy a házasélet valami különösen megzavart volna. Egyelőre csak azt a kellemetlenséget okozta, hogy Olgát nem lehetett reábirni egyéni önállóságom elismerésére. Ha ügyeim miatt el kellett mennem hazulról, feltette a kalapját s így szólt: - Szép, készen vagyok, menjünk! Kötelességszerüen elkisért arra a helyre, ahol dolgom volt s ott várt reám. Ha az udvarba mentem, megállott a kapu alatt; ha az emeleten volt dolgom, a lépcső alján várt. Ezek a rövid elválások terhére voltak; fájdalommal bocsátott el s vonásai valósággal kétségbeesést fejeztek ki, mintha hetekre hagynám el. Ha aztán visszatértem, úgy örült, mint valami hosszú elválás után.