Ellesett párbeszédek [antikvár]

Az Ellesett párbeszédek leginkább olyan kérdéseket feszegetnek, amelyekről annak idején egész Budapest beszélt és amelyekről soha senki sem mondta meg a teljes igazságot. Legalább a nyilvánosság előtt nem. Nem ujság, hogy az igazság csak kiöltözött és kendőzött alakjában szalónképes; a meztelen igazság pedig bántó tapintatlanságnak hat. A polgári társaság tulajdonképpen csak egy alkalmat ismer, mikor a szólásszabadság korlátlan, olyankor szabad tapintatlannak lenni, sőt igazat is mondani: ez a kivételes alkalom az álarcos mulatság. Erre való tekintettel a szerző az Ellesett párbeszédek rovatában időközönként kis álarcoskomédiát rögtönzött, amikor is egy pergőnyelvű asszonyságot léptetett föl a diabolus rotae szerepében. Az író úgy vélekedett, hogy olyan szerény maskarában is, amilyen a női köntös, könnyebben úszhatja meg a felelősséget. Ennyiből is nyilvánvaló, hogy az Ellesett párbeszédeket nem író, hanem zsurnalista írta. Még pedig fiatal zsurnalista... A kurta dialógok a mult század utolsó évében kezdtek megjelenni; némely embert megnevettettek, másokat arra késztettek, hogy a fogukat szívják. E sorok írója akkoriban kormánypárti képviselő volt és mikor megjelent a "Gotterhalte és a pécsi hadapródok" című párbeszéde, a szabadelvű párt tiszteletreméltó elnöke azt mondta neki: "Te ugyan sohasem fogsz politikai karriert csinálni!" A tiszteletlen válasz: "Annyi baj legyen!" Ha a szerző most megállapítja, hogy "barátai unszolására" gyüjtötte kötetbe a párbeszédeket, akkor a táblabíró-idők egyik mosolytkeltő frázisát melegíti föl, de azért szó szerint igazat mond. Csakugyan két jóbarátja, a kiadója és a szerkesztője, vette rá, hogy jelentesse meg a könyvet. A könyv ellen szólt, hogy az aktualitásai kissé már divatjukat multák, mellette - a jóbarátok szerint - hogy a párbeszédekben valami szívósabb életre született igazság lappang és ezért talán korfestő értékük is lehet. Az olvasó majd szíves lesz eldönteni, kinek volt igaza.