Fabella domi [antikvár]

Részlet a könyvből:"Midőn Janus gazdámmal és Gisa meg Pollia nevű cselédjeivel a tutajocskán, mit Hárslevélnek nevezénk, az Úr 1313-ik évében az Ister Danubiusnak nevezett felső folyásán a Dravus torkollása felé ereszkedénk, hajnallás előtt keletnek vonza valami. Irányt változtatánk és a sodrásokhoz érénk, lön ott nagy csudálkozás, hogy azok a sárga vizek lecsihaszták vala rakoncátlanságukat, amiről odafenn, a Fehérsíkon annyi féléssel beszélének a vízi emberek, s tapasztalatunkba fogadván ezt a nem remélt víznyugvást mi, addig folyvást félőn szétfigyelők, bátorodottan siklánk tova a lenge ködben, mint sima tavon siklik a nádsűrűbe a fészekhelyet kereső réce. Szigetek világához érénk. Egy szó se igaz az órjásokról, csattana fel gazdám hangja a derengésben a negyedik szigetnél, amit lapuló Csöndes, sötét Titkos és kopár Pangó után Szelídnek nevezénk, s kezét emelé, vagyis, úgy értém, zenét parancsola. Ajakamhoz vevém a sípot - szülikémtől, Fehérsík legkiválóbb síposától, erdőlakó Síplelke Aranyos Borától örökölém vala -, és gazdám kedves énekét, a Rétre futosó leánkát fújám volna, amikor asszonlények éneke hallatsza a messzeségből. Senkit se látánk, de hogy is láthatánk volna a sűrű ködben. A redőzetlen víz fölött pedig zavartalan vala a silentia."