Félek, szeretek, gyászolok [antikvár]

úton hazafelé Kényelmes tempóban vezetett, lassabban, mint általában. Amióta csak átlépte a határt, ez a belső idegesség egyre csak nőtt. Egyfajta gyomoridegesség lehetett, amit időtlen-idők óta nem érzett. Pontosabban szólva úgy két éve, amikor oly sietősen hagyta el Skóciát. Egészen a legutóbbi napokig fel sem ötlött benne a gondolat, hogy a közeljövőben visszatérjen, ha egyáltalán valaha. Most mégis itt száguldott északnak a sűrűsödő szürkeségben. Már jó sok mérföldet legyűrt, de továbbiak álltak még előtte. A horizonton mostanra a szeme elé tárultak a Felföld szürkés hegyoldalai. Egy kicsit odébb voltak még, ámbár máris kiemelkedtek a síkságból. Masszív alalczataik ahg tűrték a zöldet a hátukon, lenyűgöző hullámzásukat fáradtságos munkával a szélsőséges időjárás hozta létre. Esők, szélviharok, fagyos telek. Most, hogy látogatóként hatolt be ebbe a misztikus királyságba, látogatóként, aki túl sokáig maradt távol, az objektivitása végre hozzásegítette, hogy megértse, a kívülállók miért állítják, hogy Skócia elég nyers ahhoz, hogy csodálatot váltson ki. Az elmélyülő szürkületben arra jutott, hogy a hegyek már-már szépek a maguk csúnyaságában. A hullámos hegyhát átszelte a tájat, és mint ebben az órában télen mindig diadahttasan eltakarta a nyugati égbolton Idhunyó fényeket. Két év telt el azóta, hogy utoljára megtette ezt az utat. Ennyi óra vezetés után pedig továbbra is habozott beismerni, valójában miféle motiváció késztette arra, hogy elinduljon, és egyenesen északnak tartson. Nem tervezte el, nem is akarta, hát, akkor miért? Néhány éve fokozatosan ráébredt, hogy a sors előszeretettel írja újra a jövőt. És hogy ezt megtehesse, kész átírni a jelent is, méghozzá szeszélyesen és Idfejezetten váratlanul. Ennek az önkényes játéknak a szereplői pedig nem kapnak esél)^ menekvésre. Abban a szent pillanatban máris ott állnak a nagyszínpadon a szerepüket alakítva, amiről egyébként keve-