Felfelé tekintve [antikvár]

Egy napon, a sok beteg között egy fehér hajú, apró termetű, idős asszony ült elém a rendelőben. Feltettem a szokásos kérdést: "Mondja, kedves, mi a panasza?" Nézett rám csendes mosollyal, és csak annyit válaszolt: "SEMMI". Elbizonytalanodtam: "Akkor miért várakozott ennyit, mi okból jött hozzám?" "Csak egy Jó Szóért" - felelte. Szíven ütött a válasza. Csendben nézett rám. Vajon mit mondjak most? Meghatódva, s ahogy tőlem telhető volt, bensőséges, rövid beszélgetést folytattunk. A sok beteg miatt sajnos sietni kellett, de az asszony azért örült és szívélyes mosollyal távozott. Törékeny alakjáról nem tudtam levenni a szememet, amikor eltűnt az ajtó nyílásában, a várakozó betegek tömegében. Azóta újból és újból megerősödik bennem, hogy a Jó Szó milyen nagy érték. Igaz orvosság, menedék, erőforrás, kikötő a viharban, simogatás. Mindnyájan vágyunk a Jó Szóra. Ám vajon megkapjuk-e egymástól ezt az éltető erőforrást? Hová induljunk el érte? Remélem, a lelke mélyén minden ember tudja, hol van az a nyitott ajtó, amely mindig várja őt.