Fények és árnyak [antikvár]

Részlet: "PROLÓG Van benne sok vers, sok kép, S annyi emlék; kedves emberek. Van árnyék is, de több benne a szép! S vannak kik már csak visszaintenek. Járom az utam, szólt a régi dallam, És a megállók sora egyre kevesebb. Magamat adtam minden belőtt gólban, Minden képben, versben, mit elétek teszek. Nekem csoda volt minden régi emlék, Istenáldotta kedves állomás, Az élet adta boldog adományként; Sok-sok megélt, szépséges vallomás. Egy táj, egy arc, színek alkotta varázs. A versekben pedig a megénekelt csodák. A pályán közben folyt a nagy mérkőzés, És én így láttam a megállók sorát. Persze a bíró néha elfogult volt, Néha tévedett, máskor rosszul látta. A távolból már nem látszik a folt Én csak játszottam, ahogy erőm adta. Mentségemre szól: a „fair play" volt az elvem, Tisztességemhez nem férhetett kétség. Nézzék el nekem, hisz ennyi tellett tőlem, Bár ez nem érdem, csupán gyenge mentség. Az élet szép! Tenéked magyarázzam? A néma levente szava visszacseng. Éltem, dolgoztam, írtam, festettem, S e könyv csupán a leírt vallomás. A szerző"