Bővebb ismertető
Kolozsváron a New York kávéház évtizedeken át a nehezen körülhatárolható középosztály találkozóhelye volt.
Politikusok is beültek ide, kávéra, konyakra híveik és tisztelőik gyűrűjébe, hogy megmutogassák magukat a tükörablakokon keresztül a járókelőknek. Ugyanakkor azért is, hogy kitapogassák a közhangulatot, mert egy ilyen hangyabolyban, mint a harmincas évek kávéháza, asztaltól asztalig terjedtek a hírek.
írók és újságírók is tanyáztak itt. A híres „Dumaposta" asztalához ellenfelek, sőt ellenségek is odatelepedtek. Éles viták, gonosz vesézések, ugratások egyaránt napirenden voltak. A kártyaszobából dőlt a füst, kihallatszottak a rö-mikövek csattogása és a kártyások halk, odavetett megjegyzései. Az egyik sarokban, mint egy pók, Bródi mester, a verhetetlen sakkozó üldögélt partnerre várva, olyanra természetesen, akivel pénzért sakkozhat.
E beltenyészetben jól érezték magukat horgas eszű ügyvédek meg üzletemberek is, pereik legújabb fordulatait latolgatva. A márványasztalok mellett valóságos és luft-üzleteket kötöttek, és az egyik félhomályos sarokasztaltól az állambiztonsági hivatal embere tartotta szemmel a jövő-menőket.
A kávéház, nyilvános hely lévén, nem zárhatta el forgóajtaját még az olyan kétes figurák elől sem, mint Gara.
Méhes György (valódi nevén Nagy Elek, Székelyudvarhely, 1916. május 14. – Budapest, 2007. április 10.) Kossuth-díjas erdélyi magyar író, újságíró. Írói álnevét Méhes György (1746–1809) bölcseleti doktor, református főiskolai tanár és író tiszteletére vette föl.
1917-ben a család Kolozsvárra költözött, az ottani református gimnáziumban érettségizett. Érettségi után a Ferdinánd Tudományegyetemenen tanult jogot, de érdeklődése a színház felé fordult. 1938-ban a Nemzeti Színház ösztöndíjából több hónapot Budapesten töltött. Ezután újságoknál dolgozott, először színkritikái, majd politikai írásai jelentek meg a Pásztortűzben és a Keleti Újságban. Írásaiban szót emelt a vad nacionalizmus ellen, a magyarok és románok békés egymás mellett élését szorgalmazta.
A 2. világháború után 1948 és 1950 között a Falvak Dolgozó Népe munkatársa, 1950 és 1952 között a Művelődési Útmutató szerkesztője. Pártonkívülisége miatt támadások érték, emiatt meg kellett változtatnia nevét. 1952 után kivonult a hivatalos irodalmi életből, szabadúszóként írt ifjúsági regényeket és meséket. 1956-ban rövid ideig a Napsugár című gyermekújság főszerkesztő-helyettese. Első felnőtteknek szóló regényét, az Orsolya címűt, 1977-ben publikálta, ám különösebb sikert nem ért el vele. A sikert az 1982-ben megjelent Bizalmas jelentés egy fiatalemberről című életrajzi regényével érte el.
Munkássága több elismerésben részesült. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét kapta meg; 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „jelentős próza- és drámaírói tevékenységéért, az egyetemes magyar művelődés és nemzettudat megtartóerejének kimunkálásában vállalt szerepéért, a gyermekirodalomtól a színpadi alkotásokig ívelő irodalmi munkásságáért”. 2005-ben átvehette a Bécsi Európai Akadémia díját.
2007. április 10-én, 91. életévében hunyt el Budapesten.
Fia, Nagy Elek – nagyvállalkozó, a Vegyépszer Zrt. tulajdonosa – a leggazdagabb magyarországi milliárdosok közé tartozik, emellett pedig Monaco magyarországi tiszteletbeli konzulja.