Golgotha I-III. [antikvár]

első rész A nővérek „ Hej, oroszok hona!" (Regösének Igor hadáról) Aki valahonnét Isten háta mögül, hársligetek csöndjéből került Pétervárra, azt a szemlélődés elmélyedt perceiben a szellemi felbuzdulás és lelki levertség kusza érzése fogta el. Az egyenes, ködlepte utcákon csatangolva, a sötétablakú komor házak s a kapukban bóbiskoló portások sorai közt, — hosszan elnézve a Néva bővizű, szürke felületét, a h'dak halványkék ívéit, a már szürkületkor kigyúló lámpákat, a rideg, kényelmetlen paloták oszlopsorait, a Péter-Pál templom nem oroszos, kirívóan magas tornyát, a sötét vizén elvesző szegényes ladikokat, a gránitrakpart mentén a temérdek teherhajó nedves farakományát, a gondterhelt, sápadtarcú járókelőket, szemükben a város szennyével, — a szemlélő, ha jóindulattal viseltetett a rendszer iránt, — mégj óbban behúzta a nyakát a gallérjába, de ha nem, — akkor arra gondolt: milyen jó is volna ezt az egész kővémeredt varázslatot pozdorjává zúzni. Nagy Péter idejében a Szentháromság-híd mellett még ma is meglevő Szentháromság-templom diakónusa egy sötét estén a harangtoronyból lej övet egy sovány parasztasszonyt kisértetnek nézett, ezután a halálraijedt egyházfi elkiáltotta az ivóban, liogy „Rontás pusztítandja el Péternek városát" — amiért ' ,'4 aztán elfogták, a titkos kancellárián kínvallatásnak vetették i alá és kegyetlenül megkorbácsolták. 'fj;' Talán azóta tartja magát a hiedelem, hogy Pétervár körül valami nincsen rendjén. Szemtanuk látták, amint a Vaszi- .^i : levszki-osztrov egyik utcáján az ördög szánkázott végig. Mások i ' • m azt látták egy zivataros éjfélen, amikor a vihar magasra korbácsolta a folyó vizét, hogy a rézcár leugratott gránittalapzatáról és körüllovagolta a teret. Máskor meg egy erre kocsizó titkos tanácsos hintájához odatolakodott halott alantasának hullája és viháncolva kandikált be a kocsiablakon. S most nemrég egy költő, Alexej Alexejevics Besszonov, amikor éjszaka, útközben a sziget felé, a kis púposhátú hídon keresztül kocsizott, — a tépett felhők között, a mennybolt mélyén egy csillagot látott és könnyein át nézve rá, úgy érezte, hogy a kocsis, az ívlámpák fényfonala és háta mögött az egész alvó Pétervár — csak álom, látomány, amely az ő bortól, bánattól és szerelemtől elködösödött agyában született. Két évszázad álomként röpült el: Pétervár, amely a világ végén, sivár, mocsaras pusztaságon épült határtalan dicsőséget, hatalmat sejtetett palotaforradalmak, cárgyilkossá-gok, diadalok és véres kivégzések látományaival rémített, gyenge nőknek félisteni hatalmat adott, forró, gyűrött nyo-szolyáin népek sorsa dőlt el, tagbaszakadt, hatalmas testalkatú, földtől feketekezü legények tűntek elő s emelkedtek fel merészen a trónusig, hogy megosztozzanak a hatalmon, a nyoszolyán és a keleti pompán. A szomszédok borzalommal szemlélték a fantázia e vad kitöréseit. Maguk az oroszok csüggedt félelemmel figyeltek fővárosuk őrjöngésére. Az ország táplálta és sohasem győzte vérrel jóllakatni pétervári kísérteteit. Pétervár viharos, dőzsölő, éjféli életet élt. Tébolyodott, kéjesen foszforeszkáló nyári éjszakák és télen a zöld asztalnál átvirrasztott éjjelek, aranycsengés, zene, keringő párok az ablakok fénykeretében, veszett koosikázások, cigányok, hajnali párbajok, katonai parádék a jeges szélben és rézfúvók rivalgásá-ban a cár bizantinus szemének borzalomkeltő tekintete előtt. — így élt a város. Az utolsó évtizedben gombamódra nőttek ki a gigászi vállalatok. Milliós vagyonok jöttek létre Jóformán semmiből. Egymásután épültek kristályüvegből és cementből a bankok, dalcsarnokok, kerekeskorcsolya-pályák, pompás éjjeli mulatók, ahol az embereket muzsikával, tükrök fényével, pezsgővel, csillárokkal s félmeztelen nőkkel részegítették le. Egymás után nyíltak meg a kártyaklubok, találkahelyek, színházak, mozik, mutatványos parkok. Mérnökök és nagytőkések egy új főváros terve n dolgoztak, ami Pétervár mellett, egy lakatlan szigeten épült volna fel, mesebeli fényűzéssel. Járványos lett az öngyilkosság. A törvényszéki tárgyalótér-