Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
„Én nem tudom, hogy mit jelentsen,
Oly bús miért vagyok.
Egy régi rege jár eszemben,
Mit feledni nem birok..."
Lórika szépen dalolt. És ő maga is szép volt. A lenyugvó nap fénye, mely betűzött a nyitott
ablakon, sugaraival beragyogta szőke fejét, rásütött a kezében lévő varrószerszámra és varrótűjét fényes aranyzománccal vonta be.
„Hűs lég, borongó alkony;
Halkan a Rajna foly.
A bérc lobog a napfény
Végső sugáritól."
A Rajna messze esett ugyan ettől a sziléziai dombos-völgyes vidéktől, de odakint a nagy álló tó vize vörhenyes aranyszinben csillogott és ennek a csillogásnak a visszfénye a víz csöndes tükréről a túlsó parton fölcsillámlott arra a kicsi dombra, amelyen magánosan állott egy vad cseresznyefa, melyet az emberek „Örs"-nek hívtak.
Az „Örs" úgy állott ott azon az alacsony hágón, mint egy kémlő őr s végigtekintett a falun
és az egész völgyön. Amikor vihar jött, az „Örs" kiterjesztett ágaival fogta fel a villámokat, hogy a házak közelébe ne férkőzzenek.