Halálos tavasz [antikvár]

Már az alkonyat szállt a város fölött. Egy nagy arany láng volt az ég. A sziget felől kis fehér gőzhajó jött a Dunán, hirtelen nagyot sipolt és ez a hang olyan volt, mint egy halálos, vad sikoltás. A fehér hajó sikoltása a Gellérthegy oldalába ütődött és láthatatlan ivben repült az ég felé. Odafönt elhallgatott. A tavaszszinű hegyről ifjú nők és férfiak jöttek lefelé az alkonyatban. A nők bágyadtan huzták maguk után napernyőjüket a földön, a férfiak szótlanok voltak. A parton fedetlen fejjel állott egy ember és karjait mellén összefonva mozdulatlanul nézte a vizet, amelynek hátán rezesfényü hullámok futottak versenyt. Mindenütt álltak igy emberek a partok teátrális lépcsőin, sétáló öregurak, idős hölgyek, fiatal lánykák szorosan egymásba kapaszkodva, cselédek, akik leszöktek egy-két percre a partra. Nézték a vizet.