Három nap a pokolban [antikvár]

A tökéletes ember A pénzügyigazgató gondosan lenyomkodta csontos öklével a nagy, rózsaszínű boríték szélét. A boríték duzzadt, megtelt, hasas. Hivatalos rózsaszínű, a felső szélén centiméteres betűk írják: Pénzügyigazgatóság. Ezeken a nyomtatott betűkön kívül a boríték üres. Címzetlen. Egyetlenegy vonás, vagy jelzés sincs rajta. A pénzügyigazgató szobájában ezalatt mély csend ül. Ünnepélyes aktus. Az asztal melletti fakarosszékben lapos arccal, figyelő, lapos szemmel guggol a hórihorgas tanácsos, a helyettes főnök. Áhítattal nézi a borítékot, majd a pénzügyigazgató arcát. A pénzügyigazgató kopaszra nyírott, csontos arcán száraz nevetés villan fel, amikor szeme találkozik a tanácsos nézésével. Az egész ember száraz. Nyírott fejétől szikkadt, vörös, téglaszínű félcipőjéig minden száraz ezen az emberen. De ez a szárazság nem kellemetlen. Csak fakó, irgalmatlanul színtelen. Azonban tiszta. Az egész hivatal retteg ettől az embertől. S becsüli is. Jellemző gúnynevet akasztottak rá, Jancsinak csúfolják, nemcsak a fogalmazásiak, a segédhivataliak, de az altisztek is. Ha valaki azt hiszi, hogy ez a gúnynév a joviális, jámbor János név eltorzítása, téved. Mikor a nyírottfejű, szikár ember idekerült vidékről, máról holnapra kitekerte két ügyvédnek és egy pénzügyi tisztviselőnek a nyakát.