Hiányzol [antikvár]

Sean végiggyalogolt a rövidke úton, mely a kocsija és a bejárati ajtó között húzódott, egyik kezében a kulcscsomóját szorongatta, a másikban pedig egy csokor virágot tartott. Lassan kezdett esteledni, a fáradt napsugár már szinte teljesen lebukott a látóhatáron. Egy újabb nehéz nap van mögötte, mostanában már a sokadik. Próbált higgadtan lépkedni, de az adrenalin zubogott az ereiben. A felesége az előszoba árnyékában álldogált citromsárga ruhában és hozzáillő bokapántos szandálban, haját napszemüveg fogta hátra, karja szépen lebarnult a napon, a csuklóján pedig egy ezüst karkötő csillogott. Teste természetes akadályként állt közötte és az otthona között, Sean már a válla rándulásából tudta előre, mit fog mondani neki. Hetek óta sejthető volt, hogy előbb-utóbb elérkeznek ehhez a pillanathoz.- Ne - kérlelte már előre a nőt -, ne ma, Belle, ne ezen a szép napon, várjunk még egy kicsit!- Nem tudom ezt tovább csinálni - válaszolta a nő. - Nem tudok így élni tovább.Sean elkeseredett, pattanásig feszülő hátizmain hideg verejték csorgott végig, miközben nyelvével megnedvesítette kiszáradt ajkát.- Kérlek - próbált egyezkedni újra -, kérlek, Belle!- Sajnálom, Sean, de most kell elmenned!