Hidak a Dunán [antikvár]

Első fedlap sarkai kissé megtörtek.
Vezeti-e valamiféle egységes vezérfonal az olvasót L. Simon László itt közölt esszégyűjteményében? Az előforduló nevek (kiknek gazdái netán szóba se elegyednek egymással) sokasága, a különféle művészeti ágak szerepeltetése vagy a választott téma és a feldolgozás műfaja szinte nem is gyűjteménnyé, de egyfajta kollázzsá avatja ezt a kötetet. Az összeragasztott, egymáshoz hol finoman, hol durván illesztett részeket - jó neoavantgárd alkotáshoz hasonlóan - egy elbizonytalanító cím vezeti be. A híd ugyanis összeköt, mégpedig két felet egymással, L. Simon kötetében viszont csak széttáró sokszínűség van. Ha azonban figyelmesen olvassuk az írások füzérét, hogy mindegyik mögött (alatt?, fölött?, netán előtt?) olyan személyesség húzódik meg, mely még a legszakmaibbnak tetsző szöveget is áthatja. Az avantgárd irodalom helyzete, a művészetek új irányai vagy a (család)történeti fejezetek egyaránt a megértés eme személyes érdekéről tanúskodnak. Az írásoknak tétjük van: a témák fontossága mindenkor az egyéni létezésre ható folyamat egészének függvénye, ezért a visszacsatolás az élettörténet egyéni és közösségi tapasztalataira. És ez az a tét, mely hidat ver L. Simon írásainak tárgya és közénk, olvasók közé.