Intermezzo [antikvár]

Részlet: Felzúgott a taps. A művész egy merész lenyúlással, majdnem a vonó mellett fogta az utolsó, üvegcsengésű magas hangot, amelyre élesen, hirtelenül rávágott a kísérő zongora merész végakkordja és az intermezzo véget ért. Felzúgott a taps. A művész szeméből kialudt a tűz, amellyel a saját ujjai mozgásában, a hegedű hangjában gyönyörködött; a tűz, amelyet egykor Prometheus lopott le az égről s most már a felsőbb ember öntudatos fölényével nézte a pódiumról a közönséget, amely felugrott, összeverte a tenyerét és zajos kiáltásokkal hódolt a művészet ezer nyelvét tökéletesen beszélő tolmácsnak és a szívek húrjain is kitünően futamozó szerzőnek. A hatalmas hangversenyterem pódiuma elé odaszaladt a közönség fiatalsága és égnek emelt karokkal tapsolt. A sznobok, az előkelők és a szakemberek, a mesterségbeliek nem hagyták el a helyeiket, nem futottak a pódiumon álló művész lába elé, mint hindu zarándokok az óriási Siva-szobor talapzatához, de ők is tapsoltak. Az emberek lelkükben kalapot emeltek a zseni előtt.