Isteni sakkjátszma [antikvár]

Valamikor réges-régen, amikor még komótosan csordogált az idő folyója, az istenek is gyerekcipőben jártak, s keduükre játszadozhattak a halandókkal.Az égig érő hegy tetején megpihenő napkorongot zord felhők fenyegették. Az emberek rettegve bámulták, ahogy egy láthatatlan égi madár felfalja fényes testét. Félhomály borult a világra, alkonnyá változott a nappal. A madarak elhallgattak, s a természet csendje mindennél ékesebb bizonyítékát adta a közelgő vésznek. A földről ezernyi fohász szállt az ég felé, ahol két testvér vitatkozott felhőotthonában.-Bármikor legyőzlek - jelentette ki nyeglén Onghamorro, a sötétség istene. - Elnyellek mindenestől, egy szikra sem marad belőled. Én vagyok a legnagyobb úr a világmindenségben.-Valóban? - nevetett rá Cahayiwa, a fény istene. - Nélkülem nem is léteznél. Azért nyelsz el engem, mert te az én hiányom vagy. Ahol nem vagyok én, ott vagy te.-Ezt úgy mondod, mintha nekem csak annyi helyem lenne a világban, amennyit te engedsz.-Igy is van. A fény az élet. Fényben teremnek a növények, fényben tetterősek az állatok, és fényben boldogok az emberek. A te uralmad alatt legfeljebb néhány zuzmófaj vegetálna a Földön.-Akkor is erősebb vagyok nálad! Képes vagyok elpusztítani mindent, amit te létrehozol.-És szerinted ez a nagyság jele? Próbálnád meg új életre kelteni azt, amit elpusztítottál, megtudnád, mekkora munka és mily felelősség a teremtés. Persze, ehhez világos gondolatok kellenének, ami neked nincs, mert elnyelted".-Ezzel azt akarod mondani, hogy ostoba vagyok? - kiáltott fel Onghamorro sértődötten. - Hatalmasat tévedsz! Van annyi eszem, mint neked, sőt még több is!-Már megint veszekedtek? - szólt közbe az édesanyjuk. - Néha szégyellem, hogy az én fiaim vagytok. Apátoknak is messze járt az esze, amikorekkorafelelősséget tett a vállatokra. Kicsik vagytok még istennek, nincs