Klim Számgin élete I. [antikvár]

Előszó: Első fejezet Iván Akimovics Szamgin szeretett különcködni. Amikor feleségének második fia született, Szamgin asszonya betegágya mellett ült és azt mondta: — Tudod mit, Vera, adjunk a gyereknek valami egészen ritka nevet. Unom már ezt a sok Ivánt, meg Vaszilijt. A szülés fájdalmaitól elgyötört Vera Petrovna nem válaszolt. A férj néhány pillanatra elgondolkozott. Égszínkék szemét az ablakon át az égre meresztette. A szélvert felhők jégzajlásra és felborzolt homokbuckákra emlékeztették. Aztán rákezdte a sorolást s közben rövid, kövér ujjaival a levegőbe fúrt: — Krisztofor? Kirik? Vukol? Nikodém? Alighogy kimondta a neveket, kezének egyetlen mozdulatával már el is vetette azokat. Már felsorolt vagy tizenötöt, amikor elégedetten felkiáltott: — Sámson! Sámson Szamgin. Megvan! Ez igen! Bibliai hös neve! S hozzá vezetéknév! A vezetéknevem se valami mindennapi. — Ne rázd az ágyat — kérte halkan a felesége. Bocsánatot kért az asszonytól, megcsókolta elerőtlenedett kezét s mosolyogva hallgatta az őszi szél vad sivalkodását és a csecsemő panaszos sírását. —• Igen, Sámson! A népnek szüksége van hősökre. De azért még meggondolom. Lehet talán Leonid is jó lesz. — Verát teljesen kimeríti ezekkel a haszontalanságokkal — jegyezte meg szigorúan a bába, Mária Romanovna, ki éppen pelenkába tette az újszülöttet. Szamgin ránézett felesége vértelen axxára, megigazította 5