Koppány Erzsébet lázadása [antikvár]

Részlet a könyvből: Tizennégyéves korában olyan a nő, mint a virág hajnalhasadás előtt. Vállain hordja még az éjszaka puha palástját, de már hamvas, kiborulni készülő szirmaival kíváncsian, ösztönösen arrafelé fordul, merről a világot fénnyel tápláló napkorong felbukkanni kezd. Vár. Feszült, fiatal idomokkal, tágranyílt csillagszemekkel, illatos, üde, örömökre kész lélekkel vár. Várja az életet. Öntudatlanul várja. Nem is ismeri a szó értelmét, de ösztönösen a lényeget érti alatta. Azt várja, ami a legszebb; úgy érzi, hogy egyedül csak az ő szíve reszket a kimondhatatlan utáni vágyban és ujjongva borulna földre egy édes látomástól csupán, mert azt hinné ilyen a boldogság. A tizennégyéves leány este arra vár hűs, keskeny ágyában, hogy jöjjön el a ragyogó reggel és reggel az ébredés édes melegében bizalommal mosolyog az elkövetkező szép órák felé. Mert ami következik, az csak szép és kellemes lehet. Talán éppen ma lesz az a nap, amikor történik vele valami. Talán már délelőtt eljön a csoda, talán már akkor, mikor belép az iskola kapuján. Szembejön vele az a nyúlánk nyolcadikos és széles mozdulattal mélyen megemeli előtte a kalapját.