Kórházi dekameron [antikvár]

Mesélős ​szituációk pedig akadnak még! Hipermodern korunkban is. Túl kukoricafosztón, túl Canterburyn. Mesélünk, sztorizunk, hogy múlassuk az időt. Az országban fiktív vészhelyzet, szükségállapot. Ellenpontként, egy kórházban, felüti fejét a történetmondás. Rend a káoszban. Kényszerből, hisz se ki, se be. Az ispotály takaréklángon, a négy intellektuel – Vizzy, Tűzy és Légvaáry urak, valamint Földi (mind őselem megtestesülések) magas hőfokon égnek. Néha csatlakozik hozzájuk az eposzi jelzős ápoló, egy nővér, de mások is anekdotázgatnak a könyv oldalain. Közben a kórházparkban lidércek színezik a szüzsét, az emlékekben pedig polihisztor mentős, avagy áprilisi tréfának se szánt, hiperaktív zseni emelkedik hőssé; miközben ügynökös harcsamese, erdész-história kanyarít el mellékutakra. Áthat mindent a betegségkultusz – vakbéltől a pszichéig, drogtól a vírusig. Mégis legyőzetik a zsigeri félelem a nyavalyáktól, mert minél nagyobb a baj, annál nagyobb az elesettségünkről szóló dicsekvés, a gyógyító szómágia. Hogy miért versenyezteti az ember saját gondjait, betegségeit, miért az össznépi önsorsrombolás-futam? Ez már pszichológia, ez már filozófia…