Bővebb ismertető
Részlet:
"Az a ház egy dombon áll.
Nem tudja senki, alapjai mióta állnak a földbe mélyedve, kik és mikor emelték a falakat. Az egymást követő tulajdonosok belejavítgattak, újabb falakat tapasztottak hozzá, de romboltak is — idővel a háznak megváltozott az alakja, más lett a tető rajzolata, régi kéményei eltűntek, helyettük újak nőttek a cserepek között. Vele változott a kert is: fák nőttek és haltak el. Az egyik tulajdonos a bokrok sűrű szövevényét irtotta ki, hogy a következő pár év múlva ugyanoda majdnem ugyanolyan sövényt ültessen. A külső kerítés mellett kipusztíthatatlan az orgona, amelynek szívós hajtásai már kora tavasszal kizöldülnek; beljebb most ismét pázsit van, esős hetekben mélyzöld a fű, szinte burjánzik. Hátrább a gyümölcsfák kérge feketéllik. Olykor csivitelő-csevegő madarak szállnak arra csapatosan, nagy zajjal húznak el az ágak között.
Esténként az ablakok élettel telnek meg, bentről sárgás fény szivárog ki, mindenki láthatja, a ház ismét lakott. Mert voltak idők, amikor a városból messzire futottak az emberek, eső és jég verte hátukat, olykor puskatusok és botok is. Nyomorgók húzódtak be ideig-óráig a gazdátlan tetők alá, hogy aztán az első gyanús neszre tovább fussanak. Határvidéken ilyen az élet. Valaha front dübörgött át errefelé, akkor a házat is kifosztották, kincsekért fúrták falait, eltüzelték ablakfáit, ajtóit. Később sem volt ez nyugalmas vidék. Amikor végre béke szállt az emberekre, az időjárás őrült meg, sok éven át egymást kergették a komor felhők, vad szelek. Fák haltak bele, a vízparton csónakok mentek a fenékre, régi támfalakat mosott alá az alattomos eső. Az északi szél nemegyszer megtépázta a tetőket. Plakátok virítottak a városban, odalent. Mert innen nézve a város lent van a mélyben, csak a templomtornyok magasodnak a ház padlójával egy szinten. Még később, nyugalmasabb években, az akkori tulajdonos építeni kezdett, de elfogyott a pénze, mielőtt befejezte volna."