Lebegés [antikvár]

h Ugyanazok az emberek (franciák s mások), akik Párizsban türelemmel kerülgették egymást mozgólépcsők kereszteződésében, sőt, majdnem hogy túlzott figyelmességgel és előzékenységgel, nehogy véletlenül a könyökükkel is érintsék egy idegen utas hasonló testrészét, itt most tolakodni kezdtek. Ezek, akik nemrég még afféle céltudatos tempóban haladtak a nyilak, a feliratok jóindulatára bízva magukat, mely utóbbiak a szinte már költői szűkszavúságukkal csak a legvégső esetben kínáltak tájékozódást, amikor már a lépcsők is eleget tettek rendeltetésüknek, s az utas ott állt valami csúcson vagy mélységben egy szál maga a csomagjával, ezek, ezek voltak-e tényleg?, itt most lökdösődni kezdtek. Fölismertem egy férfit egy ilyen törtetőben, ott állt, akkor ott, mint mind a többiek, a nehéz bőrönddel pillekönnyedén, mintha ennek az egész közlekedési műveletnek a sikere egyedül az ő érdeme lenne, s mintha nem is a nyilak s a feliratok súgtak volna neki, hogy mikor merre, hanem éppenséggel ő súgott volna nekik, s minden, ami fény, nyíl s a többi, csak a magányosan közlekedő utas szórakoztatását szolgálná az unalmas közlekedési műveletben. A busz, mely szép lassan a kijárat elé gördült, hogy a 120 utast a leszállópályáról beszállítsa, mindössze 30 férőhellyel rendelkezett, s üzemképességből sem volt egészen feddhetetlen, legalábbis így, ránézésre. Ami leginkább mégis feltűnt, az a befutópálya s a belső terek kövezetének K a szürkéje. Ez a szín áradt tovább a falakon, sőt az embereken (a várakozókon vagy a reptéri munkásokon, tisztviselőkön) is túl végeláthatatlanul hömpölyögve, magával sodorva bennünket, érkezőket. Az ember csak úgy állha- | tott ellen neki, ha látszólag behódolt. Ha futószőnyegére, | mozgólépcsejére állva, szerepcserére kényszerítette ezt a L sajátosan hazai, hajszálfmom porréteget, mely lehet, hogy | egyszerűen csak az elégtelen takarításokból maradt vissza, j^f ' nem tudom. Úgy tettem hát (úgy kellett tennem), mintha én igáznám le őt, én programoznám be mozgó szürkeségét. r ^ f