Madárember [antikvár]

ELSŐ RÉSZ 1 Naponta látom az utcán. Sovány testén rojtos ujjú, pecsétes kardigán. Nadrágja kemény a kosztól. Lábán vaskos, magas szárú cipő, cukorspárgával megkötve. Arca csontos, orra csúnyán törött: belátni két kifordult orrlikába. Szürkészöld szeme tiszta és merev, mint egy ragadozó madáré. Nem látszik rajta életkora: kilencven esztendő, vagy több is talán. Ha üres szatyrával megjelenik a Közértben, a gyerekek ösztönösen félrehúzódnak. Félnek tőle. A felnőttek mosolyogva nyugtázzák kegyetlen élceit. Sokan bolondnak tartják, szenilis, vén hülyének. Mégse mernek nyíltan derülni rajta: tartanak hideg, figyelő szemétől, mely soha, legnyilvánvalóbb mókái közben sem húzódik mosolyra. Vasárnap tiszta inget vesz fel, sötétszürke ünneplőt és egy arany sasszárnyakkal ékesített, sildes tábornoki sapkát. Ilyenkor, ha köszöntik, félig tréfásan, félig szigorú komolysággal tiszteleg az arra járóknak. Egy vén, fekete szőrű, kövér kutya billeg a nyomában. Nem dühös, nem is szelíd jószág. Inkább csak mohó zabáló. Magános vénember társa, mely szeretetet sem adni, sem kapni nem képes többé. Ha autó húz el mellette, lusta, dagadt farát éppen csak arrébb biccenti: az élet sem fontos neki.