Bővebb ismertető
BEVEZETÉS
Hogy miért mentem azon a vasárnapon látogatóba pont egy hajléktalankórházba? Nem tudom megmondani. Keresgélhetnék jól csengő szavakat együttérzésről és emberségről, nem is lenne valótlanság. Nyilván ezek mind benne voltak.
Valaha sok figyelmet szenteltem az elesetteknek. Fiatalon a védtelen, kiszolgáltatott öregek iránt éreztem szánalmat. Talán a nagyanyámat láttam bennük, vagy a majdani önmagamat Ezt sem tudom már.
Aztán valahogy elkopott, elfogyott belőlem - nem az együttérzés, inkább a lendület. Maradtak az alkalomszerű jótétemények, az utcán kéregető koldusok vagy a látókörömbe kerülő, eseti kiszolgáltatottak - amikor éppen úgy adódik.
Mindent összevetve: álságos dolog lenne csupán a nagylelkűséggel magyarázni azt a látogatást. Azt hiszem, arra vágytam, hogy jó emberek között legyek,
5