Magyar nagyasszonyok [antikvár]

Részlet a könyvből: A napkeleti követség. Fehérhasú fecskék cikáztak tova a Séd sebesen tovasietö patakján. Fényes tolluk némelykor belehasított az opálosan tündöklő, a bárányfelhőkkel teliaggatott tavaszi égbolt színeit visszatükröző, fodrosán remegő víztükörbe. De aztán, máris, megfoghatatlanul gyors 8 kiszámíthatatlanul ügyes lendülettel újból a magasban jártak a fehér felhők között, a selyemkék égboltozat alatt. Pihenőre aztán odaszállottak mind-mind, kicsiny karcsú testükkel, sötétkék szárnyukkal a Séd partján trónoló, messzire világító alacsony, kerek vár bástyáira. Mintha érezték és tudták volna mind, hogy ez a soktornyos, fénylő, szép épület - a veszprémi avagy ahogy akkoriban nevezték a beszperémi vár - nem komor lovagvár, nem dúlják a falakat heves és véres csaták. Asszony uralkodik ott a termekben, a vár fölött, az egész kis városban. Asszony, aki úgy tud gyönyörködni a tavaszi égboltozat változó árnyékainak, felhők járásának, virágok pattanásának, madarak röbbenésének, vízfodrok játékának, akárcsak ők maguk. Olyan asszony, aki koronát visel, aki első mind az asszonyok között, akik a tájban, a határban az országban élnek : a magyar király asszony-felesége . . . Az a királyasszony, akinek uralma alatt s akinek emlékére ez a vár fölépült, aki Veszprém város ura : Bajor Gizella. István király felesége kinyújtott karral állott ott a bástyán s fehér ujjait a cikázó fecskék irányába emelte. Szép, magas, komoly asszony volt, ezüstszőke haja kicsillant a szoros asszonykendő alól s szemei olyan kékek voltak, mint az égboltozat, fönn, a beszperémi vár fölött. - Úgy szeretném, ha kezemre szállanának a madarak ! Úgy szeretném, ha itt tarthatnék egyet is, az ujjaim hegyén. Milyen melegek lehetnek, hogyan remegnek s mennyi puha, ékes szín csillog pihéik között. Azt a kéket szeretném jól kinézni tollazatukból, melyet némelykor, ha fölszárnyalnak, meg-meglátok . . .