Május király [antikvár]

Részlet a kötetből: Május király Szelid hajnal félénk derengése mosolygott át a világon. Biborfény játszott szállongó aranypor föllegekkel. Az ég olyan azúr volt, .mint a fiatal leány legelső kék kosztümje: lágyan omlott el a fehér habon vagy márványon, amit körülölelt. A domboldalon álmos pásztortűz pislogott és mindenfelől ibolyaillat, szamócaszin és szellősóhajtás áradt össze és széjjel, hogy a Teremtés dicsőítésére himnuszt, ódát és egyéb halk panegirist susogjon. A valóságok misztériummá szépültek; benne egyesült minden titok és minden szépség. Virágos kert volt a föld, melyen az Élet csapongó jókedve és az Álom bágyatag mámora békésen megosztozott Naiv ábrándok és könnyed romantika, mint a takácsok a vásznat, ugy szövögették át meg át az illúziók ködével. Ez a köd maga is illat volt. A rózsák összeszorították szirmukat és büszkén himbálták bimbófejüket. A közelgő harmatot várták, hogy vele váltsák a legelső szűz csókot s a holdsugár rezgésében összetapadjanak. Az orgona buja fürtökben lepte el a cserjét. A patak partját ártatlan nefelejts szegte be. Az ébredő erdő kéjesen nyújtózkodott. A hold faunpofája levigyorgott, mintha mindez az ő kedvéért volna. Vadgalamb kacagott s a fülemüle epedő dallal hívogatta párját. A kakukk csak nagy messziségből mert csúfolódni: vége lesz!...