Manna Marina [antikvár]

i. ^^^^ÍZójmxxÁóJí/ A mennyezeten apró pöttyök szaladtak, gyorsan, nagyon gyorsan, szinte összefolytak a szemem előtt, aztán rájöttem, hogy nem a pöttyök futnak, engem tolnak sebesen Tudtam, hogy kórházban vagyok, tudtam, hogy baleset ért, hallottam, hogy egy férfi azt ordítja, kettes műtő, majd hirtelen vakító fény vágott az arcomba, semmit nem láttam, fehér üresség vett körül. Azt gondoltam, ez lehet a halál, most járok a folyosón, a két világot összekötő mezsgyén, és vártam, hogy megjelenik a nagyanyám, a bátyám, vagy Isten, hogy magukhoz öleljenek, és vártam, hogy megérzem azt a teljes boldogságot, a minden porci-kámat átjáró földöntúli szeretetet, amiről mesélnek a visszatérők. Nem akartam meghalni, még nem, még nem volt itt az ideje. Az elhunyt családtagjaim helyett hirtelen egy másik arc rémlett fel előttem, Adriana durcás, lebiggyesztett cseresznyeajkát és két, könnyben úszó,