Bővebb ismertető
Részlet a Mario és a varázsló c. kötetből:
"Az emlékezés Torre di Venere-re egész légkörében kellemetlen. Bosszúság, izgalom, feszültség remegett kezdettől fogva a levegőben, s végül megtörtént a kirobbanás evvel a borzalmas Cipollával, kinek személyében végzetszerűen s egyébként emberileg nagyon megrázóan testesült meg és sűrűsödött össze az, ami a hangulatban tulajdonképen kínos volt. Hogy a rettentő végkifejlésnél (amely, utólagosan úgy érezzük, eleve elrendeltetett s a dolgok lényegében rejlett) még a gyerekeknek is jelen kellett lennie, magában is szomorú és csak félreértésen alapuló kisiklás, s tisztán e különös ember hamis fondorlatai ludasak benne.
Hálistennek, a gyerekek nem értették meg, hol végződött a komédia és hol kezdődött a szerencsétlenség és abban a boldog hitben maradtak, hogy minden csak játék volt"
Részlet a Rendetlenség és kora bánat c. kötetből
"Ebédre csak főzelék volt, rántott kelkáposzta-kotlett, utána a mostanában használatos mandula- és szappanízű sütőporból készült felfujt következett és míg Xavér, az ifjú inas, kinőttujjú, csíkos kabátban, fehér pamutkesztyűben és sárga szandálban felszolgálja az ételt, a "nagyok" kíméletesen emlékeztetik apjukat, hogy este társaság lesz náluk.
A "nagyok", ez a tizennyolcéves, barnaszemű Ingrid, igen csinos leány, éppen érettségi előtt áll, amit valószínűleg sikeresen le is fog tenni, igaz ugyan, hogy főképen azért, mert sikerült tanárai és elsősorban az igazgató fejét olyannyira elcsavarnia, hogy a legnagyobb elnézéssel kezelik, bizonyítványát azonban nem szándékozik felhasználni, hanem tekintettel megnyerő mosolyára, kellemes csengésű hangjára, meglehetősen nagymértékű és igen mulattató parodizáló tehetségére a színház felé tájékozódik - és a szőke, tizenhétéves Bert, aki viszont semmiesetre sem akarja befejezni az iskoláit, hanem mielőbb fejest szándékszik ugrani az "élet"-be, mint táncos, vagy kabarészínész, esetleg mint pincér, ez utóbbi esetben azonban feltétlenül Kairóban..., mely célból egy ízben már, hajnali ötkor egy, az utolsó pillanatban megakadályozott szökést is megkísérelt."
Thomas Mann (1875. június 6. – 1955. augusztus 12.) német író, novellista, esszéíró, társadalmi kritikus, humanista, Nobel-díj nyertes (1929), a XX. századi német irodalom egyik legjelentősebb alakja.
Thomas Mann szimbolikus, ironikus és epikus regényeiről és novelláiról ismert. Pszichológiai oldalról mutatja be értelmiségieket és művészeket.
Analizálja és keményen kritizálja az európai és német emberi lelket, ehhez Goethe, Nietzsche és Schopenhauer ötleteit is felhasználja. Prózáját a kétértelműség jellemzi, mitológiai motívumokat és allegóriákat használ fel. Az irodalomról való felfogását és világképét Tolsztoj, Dosztojevszkij, Csehov is befolyásolta.
Thomas Mann egy hanzavárosi (lübecki) családba született – családját a Buddenbrook-ház című regényében mutatja be, mely műve 1901-ben világhírűvé tette.
Apja lutheránus vallású szenátor és gabonakereskedő, anyja pedig félig brazil származású, római katolikus háziasszony. Bátyja, Heinrich Mann radikális író. 1905-ben megnősült, a gazdag zsidó családból származó Katia Pringsheim-ot vette el. Hat gyermekük született, melyek közül három, Erika Mann, Klaus Mann és Golo Mann szintén elismert német írók lettek. Mikor Hitler hatalomra tört 1933-ban, Thomas Mann Svájcba menekült. A második világháború kitörésekor 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahonnan 1952-ben tért vissza Svájcba. Thomas Mann a legjobban ismert képviselője az úgynevezett “Exilliteratur”-nak, amely emigráns irodalmat takar.
1955. július 20-án trombózis lépett fel nála. Az orvosi kezelés sikertelen maradt, augusztus 12-én a nyolcvanéves Thomas Mann meghalt a Zürichi Kórházban.