Megvilágosodott már... I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: Lassan, majdnem óvatosan ment végig a Kecskeméti-utcán, az egyetemről, a pesti „mindenséges tudományaknak királyi főoskolájá"-ból jött. Ma kicsit korábban hagyta ott „Themisnek leckéit", a törvények lankasztó tudományát, Dugonics professzor tudákossága, a magyarul előadott mathézis sem érdekelte, még vitatkozni sem ízlett órák után a franciákról, az izgalmasan gúnyos Voltaire úrról, Ermenonville „isteni emberéről", az érzés jogait követelő Rousseau János Jakab úrról, az arisztokrata Montesquieu „Esprit des Lois"-járól, a politikai Európát megmozgató Törvények Szelleméről és mindarról a kellemesen nyugtalanító és fojtóan sűrű szellemi jelenségről: a Világosságról, amelyet szinte testileg érezhető erővel áraszt a „fény százada". Úgy érezte ilyenkor, hogy a bőrén át érintkezik az új Európával, amelyet a franciák formáznak ki, könnyedén és mégis elmulhatatlanul, nagyvilágian, fölényesen, de azért úgy, hogy mindenkire tartozik. - Aufklärung, - gondolta vidáman és egyszerre könnyebben kezdett lépni. Aztán gyorsan lefordította magában a német szót, mert ha Dugonics András még a görög mathézisre is talált magyar kifejezést, ő sem használhatja az idegen elnevezést. - Felvilágosodás, - mondta ki majdnem hangosan és a Napot látta, a Sötétségből előtörő Fényt, a Homályt elnyelő Világosságot.