Meseváros [antikvár]

Részlet:- Halló, talán észrevenné a szegény embert!Zömök, téglavörösarcu, őszes, szivarozó férfi volt, lehetett már hatvanéves, föltünően hasonlitott egy anglikán lelkészhez, s nem emlékeztem, hogy valaha láttam volna. Nevetve nézett rám, aztán kemény ököllel megveregette a vállamat.- Na, erőltesse meg kissé az agyvelejét! Nem talál rajtam semmi ismerős vonást? Pedig nem régen találkoztunk: alig negyven vagy negyvenöt esztendeje. Gondol még néha a Cserhát-utcára és a Papod-hegyre?Érdeklődve kaptam föl a fejemet: az ismeretlen férfi gyermekkori emlékeimről beszélt, a Cserhát-utcáról, ahol valamikor métát játszottunk; a Papod-hegyről, ahova botanizálni jártunk, miközben borzongva nézelődtünk körül a fák között, hogy a régi szegénylegények, akiket félszázaddal ezelőtt felkötöttek, nem bukkannak-e elő valahol a sürügésből? Az idegen mosolyogva gyönyörködött töprengő arcomban, aztán mélabúsan bólintott.- Lám, lám, hát ennyire megfeledkezett rólam! Ezért hoztam el magának a legszebb gombokat az édesapám műhelyéből?Hirtelen derengeni kezdett valami az agyamban, s csodálkozva nyultam az öreg ember keze után.