Mit tegyünk? [antikvár]

„Mit te^nk?" IRTA GEORGI DIMITROV Az irodalmi kritika, úgy tudom, nem ismeri el teljesértékű művészi alkotásnak Csernisevszkij „Mit tegyűnkr' cimü regényét. Nem tekintik klasszikus orosz irodalmi műnek. Természetesen nem vagyok szakember szépirodalmi kérdésekben és nem ítélhetem meg, hogy ez az értékelés helyes-e f De Csernisevszkij regényének óriási hatása Oroszország forradalmi mozgalmára, a XIX. század második felében vitathatatlan. Fiatal forradalmárok egész nemzedéke nevelkedett a „Mit tegyünk?" hőseinek — Rahmetovnak, Kirszanovnak, Lopuhovnak és Vera Pavlovnának — példáján és igyekezett ugyanolyan szilárd jellemű, kitartó forradalmian bátor és engesztelhetetlen lenni, mint Csernisevszkij hősei. „Mit tegyünk?", rám, fiatal munkásra, aki akkor indult el a forradalmi mozgalom útján Bulgáriában, rendkívül maradandó és hasonlíthatatlanul mély benyomást tett. Azt kell mondanom, hogy sem azelőtt, sem azután nem volt egyetlen irodalmi mű sem, amely forradalmi nevelésemet oly erősen befolyásolta volna, mint Csernisevszkij regénye. Hosszú hónapokon át valósággal együtt éltem Csernisevszkij hőseivel. Különösen Rahmetov volt az eszményképem. Célul tűztem magam elé, hogy ugyanolyan megingathatatlan és kitartó, megfélemlíthetetlen és önfeláldozó legyek, akaratom és jeUemem megedződjék a nehézségekkel és nélkülözések- Egy bolond 1856 július tizenegyedikének reggelén Pétervárott a moszkvai pályaudvar közelében levő egyik nagyszálló személyzete elképedve, sőt részben egyenesen megriadva futott össze. Előző este, kilenc órakor, egy úr érkezett útitáskával, szobát vett ki, útlevelét átadta bejelentés céljából, teát, sültet rendelt és kérte, hogy aznap már ne zavarják, mert fáradt, aludni akar, de reggel nyolcra okvetlen költsék fel, meri sürgős ügyeket kell intéznie; azután bezárta szobája ajtaját, egyideig még hallatszott, amint késsel, villával és a teásedénnyel csörömpölt, majd rövidesen elösendesedett — nyilván lefeküdt. Eljött a reggel; nyolc órakor a háziszolga kopogtatott a tegnap érkezeit vendég ajtaján — semmi válasz; a szolga erősebben kopogtatott, aztán egészen erősen — a vendég nem felelt. Bizonyára nagyon fáradt. A szolga várt vagy negyedórát, aztán ismét költögetni kezdte, de hiába. Erre tanácskozni kezdett a társaival, majd a büfféssel. „Csak nem történt valami baja?" — „Fel kell törni az ajtót." — „Nem, azt nem szabad: az ajtót csak rendőr jelenlétében lehet feltörni." Ugy határoztak, hogy megpróbálnak mégegyszer zörgetni az ajtaján, de erő'sebben; s ha erre sem ébredne fel, akkor rendőrt hívnak. Az utolsó kísérlet is eredménytelen maradt. Erre rendőrért küldtek és várták, ini lesz. Reggel tíz óra felé megjött a rendőrhivatalnok; előbb Piaga kopogtatott, aztán megparancsolta a szolgáknak, li'igy ő|í kopogtassanak — sempii eredmény. t