Múmiák és minarétek [antikvár]

Múmiák és minarétek!... látszólat milyen távol esne egymástól és mégis két nagy vallási rendszerben, két hatalmas népcsaládnál ugyanegyet mondanak. A bebalzsamozott, síron túli életre átmentett múmiák éppen úgy az örök élet hitének szimbolumai voltak, amint az égbe nyúló minarétek erre a másik világra utalnak. Egyik a föld alatt, a másik a földről az ég felé emelkedve keresi az utat az Istenhez s ebből az Isten-keresésből olyan kultúra virágzott ki a Nílus mentén, amelynek csodájára fog járni mindenkor a művelt világ. Csodálatos, külön világ ez a Nilus partja! Két sivatag közé beágyazva, az élet bőségét szórja az áldott víz s a megtermékenyítő áldott iszap. Arra született, hogy nagy népek küzdjenek természeti adományaiért s mégis, akik birtokába jutottak, sohasem elégedtek meg annak természetadta előnyeivel, hanem az anyagi jólét birtoklásán túlemelkedve, a lélek kultuszának csodálatos gazdagságát valósították meg rajta. Erről beszélnek ma is még a fáraói kor szinte utólérhetetlen templomvárosai, itt virágzott ki először az ős-kereszténykor lelki élete s a keresztény hittudomány iskolái, itt alapította a mohamedanizmus mecsetjeivel s minarétjeivel együtt első egyetemeit s mindeme törekvés végső célja mindig egy volt: a napisten Amon-Rának, vagy Allahnak, vagy legtökéletesebben a Szent-Írás Egy-Istenének dicsősége. Ezért nem elég a Nílus partját csak egyszerű turistaként beutazni s ez utazásról riportszerű útirajzban számolni be. Nem is lehetne, mert három 1914-i, 1927-i és 1936-i - egyiptomi utam benyomásaiból született meg e könyv, s mindenik utam egyre határozottabbá átérlelte azt a megállapításomat, hogy Egyiptomban nem az úti benyomások a fontosak, de természeti szépségeken felül a romvárosok és fáraói emlékek, a szétdúlt keresztény kolostorok romjai és mohamedán mecsetek ezrei mind csak annak a drága ékszernek keretei, amelyet léleknek hívunk s amely itt igyekezett megteremteni minél tökéletesebb érvényesülési formáit.