Bővebb ismertető
Május.
„Tegnap este tiz órakor érkeztem meg a gőzhajóval és még csak annyit ismerek Budapestből, amennyit az állomás melletti kis vendégfogadóban,-a Piros almában láttam; kedves arcú öreg korhelyeket, magukban mosolygó sörivókat, forró szájukat hideg borral öblitgetőket... Valamint nem ismerek többet / a városból, mint a cipőket, amelyeket éjjel a szálloda folyosóján láttam a bezárt ajtók előtt és ezek a cipők külsejükkel elmondták, hogy alvó gazdájuk boldog, vagy boldogtalan," gondolta magában Rezeda Kázmér borús reggeleken, amikor szomorú álmából felébredt és ezüstlakodalmat ülhetett volna a bánattal...
Huszonöt esztendeje lakott Pesten és akkor érezte magát legjobban, amikor feltette magában, hogy csak ezután ösmerkedik meg a várossal, a városi emberekkel. Rossz álom volt minden, amit Pestből látott. Uj szempontból, uj látószögből kell nézni az embereket és a világot, a pesti körútakat, a boltokat, a nőket. Félre kell tenni a gyanakvást, az embergyülöletet, a fölényt, az unalmat, amellyel hosszu pesti tartózkodása alatt felvértezte magát, a mindennapi élet kellemetlenségei ellen...