Napkeringő [antikvár]

ELŐSZÓ 1936. szeptember 4. Abingdon, Anglia A Percival Gull minden általam ismert repülőnél pompásabban fest pávakék testével és ezüst szárnyával, épp olyan, mintha nekem találták volna ki. Az én gépemet úgy hívják, Messenger, a Hírnök. Nagy gonddal és odafigyeléssel tervezték és építették, hogy véghezvigye a lehetetlent: egyetlen merész repüléssel átszelje az óceánt, csaknem hatezer kilométernyi távolságot a fekete hullámok felett, és magával vigyen engem is. Alig látni valamit, amikor felszállok a fedélzetre. A reptér fölött napok óta jönnek-mennek a viharok, a sápadt fény alig szüremkedik át a felhőkön. Az eső rendíthetetlenül kopog a Gull szárnyán, és oldalirányból újabb és újabb széllökések rázzák meg a testet, mégis úgy tűnik, egész hónapban most a legtűrhetőbb az idő. Nem is annyira az időjárás aggaszt, sokkal inkább a súly. A Gullt különleges alvázzal látták el annak érdekében, hogy elbírja a kiegészítő olajat és üzemanyagot. A tartályokat a szárnyak alá és az utastérbe rögzítették, így szoros falat vonnak az ülésem köré, ahonnan két ujjal elérhetem az üzemanyagtartály csapját, ha út közben tankot akarok váltani. Azt az utasítást kaptam, hagyjam, hogy az egyik teljesen kifogyjon, és zárjam le, mielőtt a következőt kinyitnám, nehogy levegő kerüljön a vezetékbe. Lehet, hogy a motor néhány másodpercre lefagy, de újraindul. Erre számítanom kell. Ahogy még számtalan egyéb dologra is.