Nem hagylak egyedül [antikvár]

Elfogyott. A fodros kel. A hűtő előtt állok, hagyom, hogy a hűvös levegő csupasz combjaim közt kimeneküljön. Már félretoltam a műanyag dobozokat, bennük vacsoramaradékok, melyeket sosem fogunk megenni. Attúrtam a zöldséges fiókot, még a hervadt szárzeller alá is benéztem (létezik olyan ember, aki képes egy egész zellert elhasználni, mielőtt az ehetetlen lesz?). A fiók alja valamitől nyálkás. Teendőim fejben vezetett listájához hozzáadom a fiók kitakarítását. Még a biotejes és bio-gyümölcsleves dobozokat is levettem a felső polcról, hogy benézzek mögéjük. Sehol semmi. A fodros kel határozottan elfogyott. És ekkor meghallom. Gertrude királynő névre hallgató etióp tengerimalacunk visít a nappaliban. Es rögtön tudom, mi történt a zöldségeimmel. A harag úgy bugyog fel bennem, mint a buborékok a Dr Pepper üdítő dobozában, amely már egy jó ideje az autó padlóján gurul ide-oda, s csak a megfelelő pillanatot várja, mikor lekerül a kupakja és a belezárt műanyag végre szabadon kirobbanhat.