Nevetők [antikvár]

Sarkok kopottasak.
A Nevetők lélektani és bűnügyi regény, "ördöngös történet, játék és valóság, az ellentétek bőséges kiaknázásával - írta róla Kosztolányi. - Egy kedves, rejtélyes cimbora, a diákkori ugratások ezermestere, bolond, oktalan csínyek bűvésze elmeséli barátjának, hogyan ölte meg kedvesét... Eleinte tréfának gondolja a barát is, mi is, a baljós képzelet alakosságának, de a gyilkosság lelki megokolása, körülményeinek hideg lajstromozása meggyőz bennünket, hogy az, aki mesél, nem bohóckodik, hanem maga a gyilkos... A nevetés, mely az olvasó száján leskelődik, lassanként komoly figyelemmé fagy, rémület hidegíti el a forró kedvet." "Nem fogok senkit többé úgy szeretni, mint őt - zárul a barát szavaival a Nevetők - ... ki a messzeségből némely nap úgy tűnik már nekem, mintha nem is élt volna, mintha rég elhamvadt fiatalságom, mintha én magam lettem volna ő." S mi olvasók sem jutunk végére a talánynak: hogy végül is miről olvastunk ebben a forró szépséggel megírt regényben. Mert meglehet: talán mégsem bűnügyi históriát - inkább egy lélek sötét, szomorú képzelgéseit, a tudat alatt rejtőző, tépő és öntépő vágyak birodalmában.