Odalenn, az ablak alatt [antikvár]

dalenn az ablak alatt autók tülköltek, beteg öszvérek módjára araszoltak ki-tudja-miféle céljuk felé. A délutáni zöld teámat kortyolgattam, az elmúlt húsz év során ki-tudja-hanyadszor főzött zöld teámat, ezúttal egy long jingt, jinget, lenne a helyes, gram-matikailag, tudom, a jó helyesírásomra büszke vagyok, de nem a grammatika a legtisztelendőbb törvény számomra ebben a világban, hogy akkor mi, szólok majd arról is, bár kényszeresen igyekszem betartani nemegyszer logikátlan, kimódolt, a természetes nyelvérzéknek ellentmondó szabályait, a mit-írjunk-egybe-és-mit-kü-lön nyelvtudományi tohuva-bohukkal magyarázott és megindokolt előírásait, azt a józan észnek fittyet hányó rigorózusságot, ahogy erőszakosan szétválasztja azt, ami egy fogalom, ilyen-olyan nevetséges, kreált nyelvészeti okoskodással, de persze, nem merek én se tenni ellene, nem merem megszegni, félredobni a normákat, magamban lázadozom, de ha valamelyik írásomat, elsőre azt írtam, sírásomat, kiadom a kezemből, átnézetem a szabályok felkent szakértőivel, a legkiválóbb korrektorokkal, akik nem filozofálgatnak efféle hiábavalóságokon, értelmes vagy nem értelmes, nem ez a kérdés, hanem hogy szabályos vagy nem szabályos, hogy mit mond a Nyelv törvénykönyve, ami mint minden más szabályrendszer, hajlamos a törvény szellemét, jelen esetben a létezés és az ezt szolgáló beszéd és írás, összegzően az embert emberré tevő nyelv logikáját víz alá nyomni, már-már élvezve, mint fuldokol szorítása alatt, s mi, gyávák, akik