Bővebb ismertető
Részlet:
Valahol a felvidéken utaztam, télen, szánon, mint a muszka regényhősök. Reggeltől-estig a kocsisom zöldre fakult rongyos hátát néztem, a lovak fülét és a csörgők szóltak, mint egy láthatatlan zenekar játéka, amely a temetésemen vagy az esküvőmön kiséri lépteimet. Gyönyörű, rozzant vén hidakon nyargaltunk keresztül, amelyek csaknem meghajoltak a hó terhe alatt, lent a kanyargó folyó acélkéken tündöklik, néma kísértetként sorakoznak hófehér hegyek, olykor egy behavazott kőszent integet az útszélről: ne félj, nem vagy egyedül és egy kapaszkodó alatt, ahol a fuvarosok megpihentetik lovaikat a ködös, vasrácsos ablakon át pirosan tündökölt föl a tűzhely lángja, mint a zsoldos katona álmában, aki Zsigmond király idejében megfagyott a határszéli országúton.