Pusztulás [antikvár]

Csak az a konok hit, hogy ki tudunk emelni a feledés sötétjéből egy-egy részletet, az ég színét egy júliusi napon, 1934-ben, a mentolos cukorkák ízét egy hajdani kisfiú szájában, a tükör fakeretének faragott mintáit, az első ráncokat egy bizonyos Kazimiera M. homlokán, aki váratlanul elutazott a városból, nem hagyott hírt maga után, és sok más apróságot, mint Róza, a cigánylány hold alakú fülbevalóját, aminek ott kellett lennie, hogy fénysugarakat küldjön, akkor és ott, abban a térben, csak az kényszerített arra, hogy keressük, kutassuk azt az időt, ami, mint a fülbevaló és a vonat fölött szálló szikrák, örökre elveszett.