Romeo, Júlia és a sötétség [antikvár]

Részlet: "A régi házak olyanok, mint az öreg emberek: tele vannak emlékkel. A maguk külön életét élik, s arcuk sajátos. Redves falaik magukba szívták már mindazt a szagot, amiből oly bőven van emberi lakhelyek közelségében. Rég elillant belőlük a malter és a mész semmitmondó szaga, amely úgy jellemzi a külváros tágas telkeinek modern és nemegyszer unalmas, még csak önálló történetre sem vergődött skatulyáit. A vén házak falai élnek. Életre keltik őket a közöttük lejátszódott sorsok. Mi mindent láttak? Mit hallottak? A régi házak hangja is egyéni. Figyelj csak: valaki lépked a körfolyosón, lassan, súlyos-fáradtan, és halkan fütyörész... most megállt, gyufaszál kurta kis lobbanása villan a falon... megy tovább, sötéten dobban a rozzant csigalépcső agyonkoptatott deszkája, valahonnan rádió kajdácsol az alkonyba, ajtócsapódás hallgattatja el, felsír egy gyerek..."