Sikátor [antikvár]

Este hat óra. Goromba szél dudál az utcán. Porszemű esőt csapkod a kopott kövezetre, apró házakra. Észak felől duhajkodik, legényesen fordul be a sarkon, megkeveredik csúnyán a Bató fűszeres boltja körül, rángatja a nyikorgó tábláját s erősen dörömböl odabent egy rosszul zárt ablakkal. Gyenge utcalámpa kapaszkodik ijedten az apró proletárház homlokán. Kívülről úgy tűnik, kis fészek ez, de a nyomorúságos, szürke deszkaajtó mögött hosszú, sötét udvar ásítozik. Lenyúlnak a földszíntes, toldott, foldott épületszárnyak egészen az alsó csatornáig. Egy-egy ága nyolc lakást is számol. Úgy kapaszkodnak egymásba, ajtó ablak s megint ajtó, ablak, akárcsak a szegénység, a nyomor halomra dobált kártyái. Semmi különbség közöttük. Ilyenkor este, még az ablakaik s üvegezett ajtóik is egyformán párásak, homályosak, panaszkodók. Silány, elmocskolódott, nedves függönyök sírnak mögöttük, szinte beleordítják a komor udvarba a féltve kuporgatott meleget, a kevés levegőt, fullasztó konyhák és penészes szobák sívárságát. Könnyezik itt minden...