Szarvasbika [antikvár]

Március volt. A hó csöpögni kezdett s a nagy fölengedésben mulandóvá olvadt a történelem. Életének íze málladozott garatban, ingerelte a szájpadlás bolthajtásait s a nyelv érzékeny pádimentumát. Az ajkak felpattantak, mint a közelgő felségek előt az ajtószárnyak, mikor nevüket a ceremóniamester bejelnti. Életté testesülve zengett ki a név: Teleki Anna. Egy asszony neve, aki minden volt, mert két zseni életét kötötte össze, és minden volt, mert a két összekötött élet közé skófiumos éknek öntudatlanul odaállt. Öntudatlanul, de fejedelmien; izmosan, kisportoltan, de törékenyen. Szőkén s ha alkalmas ez a szó egy évszázaddal ezelőtti viszonylatban: - európai intellektussal terhelve, ám gyöngén, játékszerűleg, örök asszonyi mivoltában. Selymes-szelíden, mint a Maros mentén a búzakalász és hidegkéken a szemeiben, mint ahogy Vásárhelyről látni a határhavast. Anyásan, démonian és mindent egybefoglalón ami vétek és erény.