Bővebb ismertető
1.
A csendben figyelő fenyves körülölelte a tábort. Sűrű, áthatolhatatlan erődként álltak a derékvastagságú oszlopok, tüskés vállaikat egymásnak vetve őrizték a fáradt álmokat.
A tüzek körül fekvő embereket és a sátrakat fojtó pára takarta be. A köd elnehezülve, lomhán nyújtózkodott végig a néma völgyön. Csak egy sárga csőrű feketerigó vette a bátorságot, és trillázott bele az iszapos sötétségbe. Bátortalanul, hosszú szüneteket tartva, mint aki fél, hogy következményekkel járhat tette. Hamarosan társa is akadt, és egymásnak válaszolgatva adtak jelt a késlekedő hajnalnak.
Langyos szellő futott végig a domboldalakon, befurakodott a lombok közé, végigsimogatta a selymes mezőt, meglegyintette az őrtüzek lángját, és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan továbbállt. De még mielőtt elszaladt volna, felkapott egy szikrát a parázs széléből, és reptében halványbíbor vonást ejtett az égbolton.
A lovak mozgolódni kezdtek.
Egy szürke kanca megrázta fejét. Orrlyukai kitágultak, és furcsa, nyerítésnek nem nevezhető prüszköléssel izgatta társait.
Kancák, mének, csikók emelgették, forgatták fejüket, dörzsölték egymásnak oldalukat. A karámban összebújt marhák és tinók is megéledtek, orrukkal, szarvukkal kezdték egymást bökdösni.