Szent Orpheus breviáriuma I. [antikvár]

1. VITA (SZENTÉLETRAJZ) LIGUORI ALFONZ (1696-1787) Szent Alfonz kilencvenegy éves korában halt meg, de tengernyi könyv és levél megírása után, egészségi okokból, már nyolcvanhárom éves korában eltiltották az írástól. Noha a legkönnyebben fogalmazott, sose javított, sőt még csak nem is javítgatott, hullt belőle gondolat és érzés, hol egyszerű, hol barokk modorban, akár a szakadatlan eső, de páratlan stíluskészsége mögött óriási szenvedélyek, bánatok, örömök dúltak Isten sorsát, az emberek lelkét és megfejthetetlen testét, a történelem célját vagy el nem fogadható céltalanságát illetően. Skolasztika, freudi felfedezések, marxi megfigyelések, egzisztencialista desperációk testét, lelkét szinte tönkretépték, mint a végzet szárnyas döge Prométheusz máját, tele volt lábreszkettető türelmetlenséggel és agyszédítő félelemmel, hogy elkésik önélete, Isten-portréja, történelemiesése, természet- és lélekkutatása Summa Summarumjának megírásával. És mikor ezek a kedves témái kérdések vagy válaszok ingatag arányában végső érettséget értek el benne, épp akkor tiltották el az írástól. Ez a jóakaratúan higiénikus letiltás több oldalról érkezett hozzá: egy alkalommal galambokat etetett egy konzervdobozból cellája párkányán, de a galamb mégsem akart enni, vállára szállt, Alfonz bűnös szerénytelenséggel még azt hitte, hogy a Szentlélek-Múzsa jött in persona őt megihletni - a Szentlélek körül nem is lett volna semmi baj, csak nem ihletni jött, hanem csőrével elkapni Alfonz tollát, és a kolostorkert lombjai közt, mint valami venusi ezüstnyilat, tán a katolikus parnasszus táncoló leányainak játékul vinni. Más alkalommal fél bíboros kollégium jelent meg nála, csupa lila cardinale, jégszürke stúdiójában (már elhervadt, de tovább szeretett tulipánok, csokrok szorongtak így a konyhafolyosó jégszekrényében), hogy eltiltsák az írástól, de ezek inkább skarlát Tartuffe-ök voltak: nem Alfonz egészsége érdekelte őket, hanem Alfonz egyes politikailag veszélyes tételei (Persze maskarás doktorokat is hoztak, akik elmondták hosszú korszakok összesített hülyeségeit.). Alfonzot amúgy is kiközösítésre javasolták (a terápiai jövőbelátásnak sincs, lám, hatása), mivel a teljes test és legmélyebb lélek legfantasztikusabb tényeivel foglalkozott, márpedig test és lélek (szerintük) kifejezhetetlenül távol áll a medicina bölcseletileg körülhatárolt körétől. Alfonz azt is észrevette, hogy a rendkívüli szellemi feszültség: késői kísértéseket váltott ki organizmusából, régi gyónók gyónásai ezeregyéjként virágoztak ki képzeletében, ifjúkori emlékek mintha beteges pubertás egészséges pattanásai lettek volna a lelkén, így hát ő (ahogy szemét lexikonírók szokták kifejezni magukat), „minden gyóntatok legnagyobb gyóntatója", elment gyónni, de senki sem merte vállalni ezt a sancta operatiót, míg végre - hogy ez eddig nem jutott eszébe! - egyik legnagyobb ellenségéhez bandukolt, állával melléhez nőtt fejjel, az aztán luciferi, vagy Hadész-kaszárnyai kéjjel hallgatta meg a vén Alfonz bűneit, az írást leírhatatlan 5