Szentjánosbogár lányok [antikvár]

ZET gy hívták őket, a Szentjánosbogár lányok. Régen volt már -több mint három évtizede de most, ahogy ott feküdt az ágyában a kint tomboló téli vihart hallgatva, úgy tűnt, mintha csak tegnap lett volna. Az elmúlt héten (amely kétségtelenül élete legrosszabb hét napja volt) elvesztette azt a képességét, hogy eltávolodjon az emlékeitől. Mostanában túl gyakran szerepelt 1974 az álmaiban. Ismét tinédzser volt, aki egy vesztes háború árnyékában nőtt fel, és a legjobb barátnője mellett hajtotta a biciklijét, olyan tökéletes sötétségben, hogy szinte láthatatlanok voltak. A hely csak hivatkozási pontként volt fontos, de élénken emlékezett minden részletére: a kanyargós aszfaltsávra, amelyet mindkét oldalról zavaros vizű árkok és szél borzolta fűvel benőtt magas árokpart szegélyeztek. Mielőtt találkoztak, ez az út mintha sehová nem vezetett volna. Egy mellékút volt csupán, amelyet egy olyan rovarról neveztek el, amilyet még soha senki sem látott a világnak ebben a zord, kék és zöld szegletében. 9