Szerelem hava [antikvár]

"A férjem is izgatottan járt-kelt ide-oda, szokása szerint szüntelenül maga elé motyogott, azt dünnyögte: "Új szakasz kezdődik az életünkben." A kifejezés a levegőben volt, 1954-et írtunk, éppen akkor ülésezett a III. pártkongresszus, az "új szakaszt" akkor hirdették meg a politikában, könnyű volt fölkapni - Tamás soha semmit nem talált ki magamagától. Új szakasz! Mi, pártmunkások az előző év júniusának megrázkódtatásai után úgy éreztük, ismét biztosan ülünk a lovon. A vezetők újra meg újra deklarálták a párt egységét, átfogalmaztak néhány, előzőleg hibásnak bizonyult határozatot - múló epizódnak tűnt a bizonytalanság, s mi épp azokban a napokban kaptuk meg a lakáskiutalást. Beköltöztünk tehát, s én azonnal bevettem magam a konyhába - szégyelltem Tamás előtt az elérzékenyülésemet -, nagy műgonddal vacsorát készítettem (ez is csoda volt, korábban Kisanya soha nem engedett főzni, mindig zavart "pihenni", hogy tanulhassak), aztán asztalhoz kiáltottam a férjemet. Ünnepélyes pofával került elő, vigyorogva egy üveg pezsgőt húzott elő az aktatáskájából. Életemben nem ittam még pezsgőt; Tamás rávett, hogy egy hajtásra végezzünk az első pohárral, be is csíptem tőle, a munkám pedig kárba veszett, az étel ugyanis meredtre hűlt az asztalon, mi pedig - oktalanul és szégyentelenül - villanyfényben szeretkeztünk egymással. Mikor felocsúdtam, ugyanúgy, mint imént, megrázott az undor. Tamás azt hitte: fázom, betakargatott, mellém ült az ágy szélére, üdvözült ábrázatot csinált, megint elkezdte az "új szakaszt". Hogy "mától mindenben" új életet kezdünk."