Szerencsecsillag [antikvár]

Részlet: I. A Bóra zúgva, jajongva csapott át a morlák tengercsatorna felett. Az ifjú, homlokát a szállodai szoba ablaküvegéhez szorítva bámulja a vihart. Az ucca kihalt és néptelen, a lámpák kísértetiesen lobognak a siketítő szélben, minta el akarná fujni a lámpavilágot valami láthatatlan óriás, amelynek kelbe oly széles, hogy a Karsztok gőzölgő kupoláitól az aranyló lessinai dohányföldekig terjed, tüdeje oly mély, mint az óceánfenék, s ha köhögési roham szakad fel a torkán, vad mozgásba ringatja a tenger hullámai, csónakokat borít fel, s vitorlásokat taszít lebegő kifordult vászon-árnyakkal sötét vizek feketélő ösvényei alá. - Rettenetes - dörmögi az ifjú, kidermedt szemmel bámulva fékjükről szabadult elemek tébolyult földöntúli tombolását. Kabátjának gallérját feltűri, mintha az ablak becsukott keresztfáján át is, vastag üvegen keresztül, megérezné nyargalászó vad havasi szelek dermesztő hidegét.