Szívatás [antikvár]

1. FEJEZETEgy évvel ezelőttNe! Itt fordulj be! - sikította K.C. a fíilembe.Apám Broncójának kerekei csikorogtak, ahogy egy hirtelen, rövid kanyarral befordultam egy utcába, ahol rengeteg autó parkolt.-Tudod, talán mégiscsak neked kellett volna vezetned, ahogy javasoltam is - böktem ki, bár soha nem szerettem, ha más vezet, amikor én is a kocsiban vagyok.-És nézzem, ahogy minden alkalommal a kezedbe temeted az arcodat, amikor nem taposok a gázra az összes sárgánál? Kizárt! - válaszolta KC., mintha a gondolataimban olvasna.Magamban elmosolyodtam. A legjobb barátnőm túl jól ismert. Szerettem gyorsan vezetni. Szerettem gyorsan mozogni. Mindig olyan gyorsan sétáltam, ahogy csak a lábam bírta, és olyan sebességgel vezettem, ami még éppen az ésszerűség határain belül mozgott. Száguldottam minden stoptábláig és piros lámpáig. Sietni, aztán várni a kedvező alkalomra, hogy újból elrajtolhassak: ez voltam én.De hallva a távolban lüktető zene ritmusát, nem éreztem magamban semmüyen vágyat arra, hogy továbbszáguldjak. Az út mindkét oldalán kocsik sorakoztak, jelezve a buli nagyságát, ahová tartottunk. Erősen megszorítottam a kormányt, miután leparkoltam egy szabad helyre, úgy egy háztömbnyire a bulitól.-KC.? Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - jelentettem ki megint.-Minden rendben lesz, majd meglátod. - Megpaskolta a lábamat. - Bryan meghívta Liamet. Liam engem, én meg téged.A hangja nyugodt volt, de ez egyáltalán nem enyhítette a mellkasomban érzett nyomást.